Mark Twain

"Amíg rendszeresen ittam, mindenre vissza tudtam emlékezni, akár megtörtént, akár nem.

Leszokni a cigarettáról a világ legkönnyebb dolga. Én csak tudom, legalább ezerszer megcsináltam már.

A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.

A valódi bölcseknek két fajtája van. Az egyik öngyilkos lesz, a másik állandóan itallal bódítja szellemi képességeit.

Ha felidézzük, hogy mindnyájan őrültek vagyunk, az összes rejtély eltűnik és az élet dolgai magyarázatot nyernek.

A macska, ha egyszer ráült a forró kályhalapra, soha többé nem fog forró kályhalapra ülni. De hideg kályhalapra sem."

Mosoly kéne, de még ez se hat.

Somlyó György: A távollét függvényei

Analitikai

(Bárhol)

Hiába mondom ki a hely nevét
utca utcában ház házban az ágyad
adatok csóvája bárhogy cikázhat
úgysem tudja befogni a sötét

mindenségnek azt a pont-metszetét
ahol vagy ami vagy ami után majd
máshol leszel más leszel a világnak
más pontja s ki tudja leszel-e még

ország város kerület utca ház ágy
vándorló abszcisszák és ordináták
hogy írjam fel köztük függvényedet?

vágy radara? sejtelem ispilángja?
szerkezetünkre vagyunk redukálva
mint a füvek a fák (mint e szonett)

Elliptikus

(Fonyód)

Ha már nem lehetek veled
Legalább gondolatban légy velem
Hogy kibírjam hogy nem vagyok veled

De mégis inkább másra gondolok
Mert ha gondolatban veled vagyok
Hogy bírjam ki hogy mégse vagy velem

József Attila

AZ ÁRNYÉKOK...

Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.

Mint tenger, reng az éjszaka,
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.

Végy ki e mélyből engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.


1937. jún.


ÁLDALAK BÚVAL, VIGALOMMAL

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyujtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja.

1927 karácsony

AZ ÉN AJÁNDÉKOM

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyujtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.

Ez utóbbit ajánlom valakinek...

Esterházy Péter: Egy nő

Egy nő (1)

Van egy nő. Szeret.

Egy nő (25)

Van egy nő. Szeret. Ám evvel nincs tisztában. Szűnös-szűntelen rá kell vezetnem a tudásra. Ha egy taxi hátsó ülésén utazunk, átkarolom és forró szavakat suttogok a fülébe. Túlhangsúlyozom a testem tehetetlenségét a kanyarokban. Evés közben ránézek, aztán a tányérba, aztán megint rá. Olykor a vállánál fogva megfordítom, arra! arra! amarra!, mondom például, de neki, elképzelésem szerint, csak a vállaira szabadna gondolnia. Bonbonokat veszek neki rendszeresen, vagy az emberek feje fölött rápillantok, úgy értve, hogy a terem másik sarkából. Néha meg lehunyom a szemem. Tündöklően szép, kicsit túl tündöklően szép, egy Krúdy-hősnő. ("Az orrcimpája mozgékony volt, mint valami remegő kancacsikóé, amely még nem ismerkedett meg a lovakkal") A combján szőröcskék simulnak, mintegy befelé vezetnek, úgy feküsznek. Ezt a szőrt keresem rajta, mely úgy simul lefelé, mint a patak medrében a fűszálak, mindenütt, az arcán a pelyhekben, a drótos hóna aljában, a sűrű szemöldökében, kizárólag ez érdekel, de csak akkor van esélyem, ha nem fél tőlem. Ezért szoktatom magamhoz, magamat őhozzá.

Egy nő (60)

Van egy nő. Gy. (Gyűlöl). Szeretem. Olykor, alkalomadtán, meg tudnám ölni. Vagy nem is megölni, mert azt nem tudom, mit jelent, de becsapni a pofájába. Bemázolni. Hozzábaszni a tányért. Vagy a kuktát. Hát abba már bele lehet halni. Vagy a nagykést belé vágni. De azt se az ölés végett, hanem a csinálás végett, az izmok végett. Valamit kell csinálniuk az izmoknak. Még a legveszélytelenebb, ha üvöltve megemelem az egész asztalt, ami azonban részint nem olcsó mulatság, részint még napok múlva is emlékeztet önmagára, ami nem célirányos. A mozgatóerő a tehetetlenség fölött érzett kétségbeesés. Annak hirtelen belátása, hogy a konfliktus, a félreértés nem orvosolható, abban az értelemben ugyanis, hogy nincs mit csinálni. Hogy tehát ő is már mozgásban van, főként lépéskényszerben, ő is valamit egyenlít épp. Hogy az a félre (az értésből), az neki olyan lehet, mint nekem az asztal. A különbözőség lesz elviselhetetlen. Ezért kell belecsapni a pofájába, vagy más módon egyesülni vele.

Egy nő (70)

Van egy nőgyűlöl. Szeret. Most nincs ez a bizonyos szeret, gyűlöl satöbbi. Mondhatnám azt, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam, de akkor nem tudnék arról nyilatkozni, hogy ujj is volna azon az egy kezemen. Állok mellette, mintha egy buszmegállóban, a szerepek nincsenek kiosztva, a város zúg, hörög körülöttünk, csak úgy magam elé dünnyögöm, hát én bizony szeretlek. Hiszi is meg nem is, azaz van, amikor elhiszi, és van, hogy hangtalan okádni kezd.

Egy nő (73)

Vagy egy nő. Szeret. Kérdezem, szeret-e. Már mér' szeretne. Mert abban állapodtunk meg. Hogy szeretem? Abban? Abban. Ma? Ma is, hát hogyne, mindig, fél tizenegykor, januárban, az ezredfordulón, szünös-szüntelen... vagy akar egy szünnapot? Jó... Melyik napra gondol? Talán... talán a szerda. Mért éppen a szerda? Mert ma csütörtök van. Kis gavallérom.

Egy nő (90)

Van egy nő. Szeret. Gyűlöl. Szeret. Gyűlöl. Nem is nő, férfi. Szeret. Gyűlöl.

Egy nő (94)

Van egy nő. Szeret. Sohase zihál. Mért nem? Pedig jó vele együtt, de nem zihál. Most ez zavar a világon a leginkább, ez a csönd, ez a zajhiány, melyben csupán én hallatszom, az égig érő vágyam nyivákolása.

Müller Péter: Szeretetkönyv

"A Megismerés és a Szeretet: egy.

Akit valóban szeretek - ismerem is.

És fordítva: csak akkor ismerhetem valóban, ha szeretem.

Ha szeretlek, beléd bújok, körülnézek benned. Először mintha egy idegen országba érkeznék, aztán, amikor befogadsz, egyre ismerősebb leszel. Megértem, milyen neked, egy másik Én-nek lenni, sőt, egy kissé én is Te leszek. Már látom, mi fáj neked, keserves és boldog emlékeid mintha az enyémek lennének. Ki tudok nézni a szemeden, onnan látom most magamat - és megismerem a múltadat, sorsodat, örömeidet és rögeszméidet. Ráhangolódok gondolataid hullámhosszára, s veszem a szíved kódolt adásait.

Ha a szíved gyorsan ver, az én szívem is hevesebben fog dobogni.

És ha valamitől félsz, és is szorongani kezdek, és lehet, hogy megértjük, mitől félünk mindketten.

De mindez csak akkor történhet meg, ha beléd bújok.

Kívülről senki sem ismerhető meg.

Csakis belülről.

Belülre pedig csak úgy jutok el, ha kinyílsz és befogadsz, s ha lényemet szélesre tárom, mint egy bő köpenyt s átölellek magammal.

Ha valóban szeretlek, tudom, ki vagy.

És, csak ha tudom, ki vagy, szerethetlek igazán.

Ha átéljük egymást."

Egy téma...

Az ajándék


Bennet Cerf említi az alábbi megindító történetet az autóbuszról, amely egy mellékúton zötyögött valahol a déli államokban.
Az ablak mellett keszeg öregember gubbasztott, ölében nagy csokor friss virág. A másik oldalon fiatal lány ült, s tekintete minduntalan a férfi bokrétájára tévedt. Egy idő múlva az öreg leszálláshoz készülődött. Hirtelen ötlettől vezérelve a lány kezébe nyomta a csokrot.
- Látom, nagyon szereti a virágot, azt hiszem a feleségem sem bánja, ha itt hagyom. Majd megmondom neki, hogy magának adtam.
A lány elfogadta a kedves ajándékot, s a buszról figyelte, amint az idős férfi leszáll, és elindul az út menti kis temető felé.

/Ismeretlen szerző/

"A halál, mint a gyémánt, örökké tart."

/S. King/

"Valamikor régen az ember csodálkozva figyelte a mellkasában hangzó szabályos ütéseket, és sejtelme nem volt, mi dobog benne. Nem tudta azonosítani magát a testével, ezzel az olyannyira idegen és ismeretlen valamivel. A test ketrec volt, és e ketrecben létezett valami, ami nézett, hallgatózott, félt, gondolkozott és csodálkozott; ez a valami, ez a resztli, ami a test kivonása után maradt, ezt volt a lélek."

/Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége/

"Nem vagyok keresztény, nem vagyok zsidó, sem parszi, sem mohamedán. Nem vagyok keleti, nem vagyok nyugati, nem vagyok szárazföldi, nem vagyok tengeri. Nem a földből származom, sem a keringő égitestekből. Nem a föld szült, nem a víz, nem a levegő, nem a tűz. Nem Isten városából jöttem, nem a porból, nem az öröklétből, nem az örök változásból. Nem ezen a világon vagyok otthon, nem a túlvilágon, nem a paradicsomban, nem a pokolban. Apám nem Ádám, anyám nem Éva, nem az Édenkertből jöttem és nem az Édenkert angyalaitól. Az én helyem a nem-hely, nyomom a nyomtalan, se test, se lélek..."

/Hamvas Béla/

Lead me, follow me, or get the hell out of my way.

/George Patton/

"Tedd rá a kezed a forró tűzhelyre egy percre és egy órának tűnik. Legyél együtt egy csinos lánnyal egy óráig és egy percnek tűnik majd. Na ez a relativitás."

/Albert Einstein/

Egy napon felébredtem, és észrevettem, hogy hiányzik.
Ez a legnyomorultabb érzés.
Mikor hiányzik valaki.
Körülnézel, nem érted. Kinyújtod a kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van az életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott idöbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott.
Csak éppen hiányzik valami...

/Márai Sándor/

"Minden kis viaszgyertya
megtanít bennünket arra,
hogy érdemes egy kis fényért,
melegért tövig égni, mert a
kis dolgok fénye az, amely
széppé, meleggé teszi az életet."

/Molnár Ferenc/

Végül az utazó szól: Utam most messze jár, nem néz vissza. Vagy legalábbis nem az utolsó 3 kmre. Megy előre, amely egyben a vissza. Így ért össze az Alfa és az Omega.

Színek

K-Pax

"Prot azt mondta, hogy találjam meg a boldogság kék madarát... Ez egy feladat. Az első a háromból."
"Egy buborék miért gömb alakot vesz fel? Azért, mert ez energetikailag a leggazdaságosabb konfiguráció. Hasonlóan, az ön bolygóján, úgy nézek ki, mint ön; a K-PAX-en, mint egy K-PAX-i."

Kassák Lajos percek

VAGYONOM ÉS FEGYVERTÁRAM

Kedves tárgyaim az asztal üveglapján.
Nagyon szegényes az összbenyomás.
Különböző világtájakról érkezett festéktubusok
barátaim küldték akik feloldani kívánják
magányomat és megértik képeimet
melyek az egyszerűség és tisztaság
nyelvén beszélnek.
Néhány megfakult fénykép összekuszált múltamat idézik.
Fehér papírlapok szétfolyt vércseppek nyomaival.
A költő elvetélt magzatairól vallanak.
És levelek
levelek amiket nem válaszoltam meg s ezért állandóan
nyugtalanítanak.
Ecsetek tollak ceruzák.
Íme az én vérrel be nem mocskolt fegyvereim.

AZ UTAK

Nappal hosszúra nyúltan egyhelyben fekszenek, de éjszaka a sötétben, vagy a sápadt hold, vagy a remegő csillagok alatt elindulnak a legtávolabbi pont felé. Senki sem lesheti meg titkukat, mert ruhát cserélnek és magukhoz vonzzák az árnyakat. Az egész világ tengereivel, hegyeivel, sivatagaival, városaival egyetlen erdő nekik és élnek és visszaélnek ezzel a csodával. Menet közben tragédiákat és tragikomédiákat mesélnek.

Nyomukban csipkebokrok, fényesre csiszolt kövek és tengerikagylók szóródnak szét.

A horizont vörös fáklyasorral jön eléjük, tejet fej nekik a hold tőgyéből és megfésüli őket a rohangászó szél fogaival.

És nem szólnak arról, hogy egy hosszú életen át hányszor túrták fel és tapostak rájuk. Megelégszenek a pillanat örömeivel s reggel, ha testükbe szúrja fénynyilait a nap, tetszhalált mímelnek és nem árulják el az embereknek, hol voltak, mi történt velük az éjszaka.

MAGÁNYOS FA A PARTON

Ne csapj le rám, fejsze, ne sodorj magaddal szél
egyedül állok itt, akár az elátkozott
s tudom, panaszaimat sem hallja meg senki
miket tagjaim remegései kisérnek.
Valaha erdő állhatott itt és körülvettek
testvéreim, hozzám hasonló valamennyi
örömük és bánatuk olyan, mint az enyém
összedugtuk fejünket s száz erős karjukkal
megsimogattak, miközben bársony rügy fakadt
és illatos virág nyílott rajtuk nevetve.

Miért ily haragot tartó felettem az ég
gyökereim miért tengnek a málló homokban?
Lám, egyik évszak elvonul a másik után
és megvénülök majd anélkül, hogy egyszeris
vőlegény, vagy szép menyasszony lehettem volna.
Milyen lehet a világ e holt partokon túl?
Olykor benézek a ringó folyó tükrébe
s látom nem kellhetek én már többé senkinek
csak állok itt az éhes, zümmögő legyek között
s kegyetlen viharok tépik sárgult fürtjeim.

Pillanatképek

Zuhanok, köröttem villanások. Álmodom, tudom, de csak zuhanok tovább. Az elmúlt hetek képei, pillanatai vesznek körül. Azt veszem észre, hogy egyiknél sem mosolygok igazán, vagy csak egy-kettőnél. Nem jó pillanatok, csak szürke semmitmondók.

Kurt Vonnegut - Barátom, Multivac

Úgy gondolom, éppen ideje, hogy néhány szót ejtsek az én leghívebb barátomról, Multivacról. Végül is több mint hétszázötvenmillió dollárjába került az adófizetőknek. Joguk van hozzá, hogy tudják, miről is van szó, ha már egyszer ekkora számlát nyújtanak be nekik.
Multivac eleinte, amikor dr. Ormand von Kleigstadt megtervezte a kormány fölkérésére, igen jó sajtót kapott. Azóta egy szó nem sok, annyi sem esett róla. Semminémű katonai titok nincsen körülötte - ezt azért mondom, mert a fejesek az ellenkezőjét próbálták elhitetni. Kissé kellemetlen ügy - ennyi az egész. Mindössze annyi történt, hogy Multivac nem egészen olyanra sikeredett, mint amilyenre tervezték.
Szándékom ez írással az is, hogy minden lehetséges vád alól fölmentsem Multivacot. Lehet, hogy nem pont azt csinálta, amit a fejesek kívántak tőle, ez azonban még nem jelenti azt, hogy nem volt nemes lelkű, nagyszerű és szellemes. Ugyanis ilyen volt, sőt, mi több: ő volt a legjobb barátom - Isten nyugosztalja.
Nevezhetik éppen gépnek is, ha akarják. Mindenesetre úgy nézett ki, mint egy gép, de csak én kapásból föl tudnék sorolni egy rahedli embert, akinél sokkal kevésbé volt gépszerű. Ezért is nem érdekelték egy fikarcnyit sem a fejesek.
Multivac jó kéthektárnyi területet foglalt el a Wyandotte College fizikai tömbjében, a negyedik emeleten. Ha szellemi értékeit nem tekintjük, nem volt más, mint hét tonna elektroncső, huzal és kapcsoló - néhány acélfülkébe bezsúfolva és 110 voltos váltóáramra kapcsolva, akár egy egyszerű kenyérpirító vagy egy porszívó.
Von Kleigstadt és a fejesek azt akarták, hogy egy kivételes képességű számítógép váljék belőle, amely (illetve aki) ha kell, ki tudja számítani egy rakéta röppályáját a Föld bármely pontjáról bármely ellenséges hadvezér rangjelzésének bármelyik csillagára - vagy azt, hogy egészen pontosan mennyi és minémű felszerelés szükséges egy haditengerészeti csapattest partraszállításához.
A fejesek jól jártak a hozzá hasonló kisebb számítógépekkel, ezért Multivacot is igencsak támogatták - legalábbis tervrajz korában. Hadnagytól fölfelé bármelyik tiszt a megmondhatója, hogy a modern hadviselés matematikája messze meghaladja egy halandó ember elméjének képességeit. Nagyobb háborúhoz nagyobb számítógépek kellenek. Amennyire ezt egyáltalán tudni lehet, Multivac volt a világ legnagyobb számítógépe. Tulajdonképpen olyan hatalmas volt, hogy még maga von Kleigstadt sem volt vele teljesen tisztában.
Nem részletezném, hogyan is működött (azaz gondolkodott) Multivac, elég lesz talán annyi, hogy ha bármi adódott, csak fel kellett vázolni egy papírra a megoldandó problémát, aztán megfelelőképpen forgatni a kapcsolókat, majd egy írógép-billentyűzeten bizonyos számokat kellett beletáplálni. Multivac a másodperc törtrésze alatt oldott meg olyan problémákat, amilyeneket akár ötven Einstein se tudott volna megoldani egész életében - mi több, soha nem felejtette el a legjelentéktelenebb információt sem, amelyet beletápláltak. Klikk-klakk: kibújt belőle egy kis szalag, és kész. Sok kérdés volt, amelyre a fejesek sürgősen akartak választ kapni, ezért Multivacot, mihelyst utolsó elektroncsöve is a helyére került, azonnal beindították, és megkezdte 16 órás munkanapjait. A kezelő személyzet - amelyet nyolcóránként váltottak - hamarosan rájött, hogy a gép képességeit nem megfelelőképpen hasznosítjuk. Igaz, hogy alaposabb és gyorsabb munkát végzett, mint bármelyik másik számítógép, de mégsem olyat, mint amilyet mérete és különleges tulajdonságai alapján elvárhattunk volna. Lomha volt, és valahogy furán, ritmustalanul kattogta ki válaszait, mintha csak dadogna. Tucatnyi alkalommal áttisztítottuk csatlakozásait, újra meg újra ellenőriztük áramköreit, minden egyes elektroncsövét kicseréltük - mindhiába. Von Kleigstadt már a haját tépte.
Mindezek ellenére voltaképp nyugodt lélekkel használtuk Multivacot. Mai feleségem - született Pat Kilgallen - és én dolgoztunk vele az éjszakai műszakban, azaz délután hattól hajnali kettőig. Pat akkor még nem volt ám a feleségem. Sőt. Éppen emiatt elegyedtem szóba először Multivackal. Tudniillik már akkor szerettem Pat Kilgallent. Szőke, ám barna szemű lány volt, eperajkú, meleg és puha; akkoriban azonban még csak arra ügyelt szigorúan, hogy kapcsolatunk szakmailag gyümölcsöző legyen.
Ne tessék gondolni, hogy különösebben félénk fickó volnék. Nem ez volt a baj. Tudtam, mit akarok, és ennek mintegy hetenként hangot is adtam, valahogy így:
- Pat, aludj rá egyet, aztán gyere hozzám feleségül!
Egyszer, midőn éppen valami ilyesmit mondtam neki, még csak fel sem nézett a munkájából.
- Olyan romantikusak, olyan költőiek - mormolta - ezek a matematikusok. Csupaszív emberek. Kár, hogy egy zacskó fagyasztott széndioxidtól is több melegséget kaphat az ember lánya.
A fagyasztott széndioxid - ha valaki nem tudná - nem egyéb, mint a szárazjég. Én ezzel szemben - ha engem kérdeznek - vagyok olyan romantikus, mint akárki más. Csak az a baj, hogy sose bírom megtalálni a megfelelő szavakat.
- Próbáld meg, kedvesem - mondta Pat. - Vegyél le a lábamról. Rajta!
- Drágám! Angyalom! Egyetlenem! Gyere hozzám feleségül! - mondtam. Azonban tudtam, hogy mindez nevetséges és reménytelen is. Aztán meg: - A fene egye meg Pat, legyél már a feleségem!
Pat meg csak egykedvűen állítgatta tovább a kapcsolókat. Aszondja: - Kedves vagy, de akkor se kellesz nekem.
Azon a bizonyos éjjelen Pat korán hazament, magamra hagyott a gondjaimmal meg Multivackal. Azt hiszem, a kormány emberei nem tapsoltak volna, ha látják, mit művelek.
Hogy mit műveltem? Multivac kapcsolóival babráltam, és éppen egy probléma megoldására készítettem elő. Nem dolgoztam azonban teljes odaadással, és legfeljebb a kapcsolók felét állítottam be; a többit úgy hagytam, ahogy az előző feladat megoldásakor maradtak. Így esett, hogy áramkörei úgyszólván találomra működtek. Csupán a hecc kedvéért megkérdeztem tőle - persze szabályszerűen kódolva: “Most azt mondd meg, mit tegyek?” Klikk-klakk - kibukkant néhány centi papírszalag. Rápillantottam a hülye kérdésre adott válaszra: 21-15-1-3-1-17. Nem hittem, hogy lehet értelme, de mindenesetre elég fásultan - dekódoltam: az jött ki, hogy “Mi baj van?”
Elhatároztam, hogy ha már idáig sikerült szót értenünk, folytatom a dolgot, és leütöttem a billentyűkön: “A lány nem szeret engem." Klikk-klakk: “Mi az, hogy szeret? Mi az, hogy lány?”
Odahurcoltam Webster Nagy Értelmező Szótárát, hogy pontos meghatározást adhassak Multivacnak a lányok és a szerelem mibenlétéről, s beléprogramoztam azt is, hogy mindeme pozitív jelenségeknek csak azért nem vagyok tevékeny szemlélője, illetve élvezője, mert nem vagyok eléggé költői. Természetesen a költészet fogalmát is meg kellett határoznom neki.
- Ez volna a költészet? - kérdezte Multivac, s olyan szaporán kezdett el dolgozni, mint egy gyorsíró, akinek éppen megkérték a kezét. Úgy tűnt, megtalálta önmagát. A padlót csakhamar tekercsek özöne borította. Hiába unszoltam, hogy álljon már le, Multivac megszállottan alkotott tovább. Végül a főkapcsolót csaptam le, hogy ki ne égjen.
Mire a nap kikandikált a Wyandotte College keleti tömbje mögül, már át is tettem kézírásba - sőt, alá is írtam - egy 280 soros szerelmes verset, melynek egyszerűen ezt a címet adtam: “Neked.”
Nem értek az efféle dolgokhoz, de azt hiszem, hogy ez szenzációs volt a maga nemében. Valahogy így kezdődött: A patak partján veled megyek, Pat, hogy végre veled legyek… A kéziratot jól láthatóan elhelyeztem Pat íróasztalán, Multivac kapcsolóit pedig visszaállítottam egy bizonyos röppálya kiszámítására, majd örömteljes várakozástól dobogó szívvel hazamentem.
Amikor másnap este bejöttem dolgozni, Pat már olvasta a verset, és éppen zokogott.
- Milyen szép! - mondta. Többet nem is bírt mondani. Egész este szelíden, csendesen viselkedett. Éjfél előtt nem sokkal megcsókoltam - először életemben. A tápegységek és Multivac memóriaegysége közötti kis kamrában történt mindez.
A munkaidő végén madarat lehetett volna fogatni velem; égtem a vágytól, hagy valakinek beszámoljak az események ilyetén kedvező alakulásáról. Pat játszotta a szemérmest, és nem engedte, hogy hazakísérjem. Nosza, beállítottam Multivac kapcsolóit az előző napi helyzetbe, és megadtam neki a csók meghatározását. Részletesen beszámoltam róla, milyen volt nekem az első. Együtt érzett velem, sőt arra unszolt, hogy programozzak még neki erről egyet-mást. Azon az éjjelen megírta Csók című versét. Ezúttal nem volt terjengős: egyszerű, kifogástalan szonettet írt.
Ezt is odatettem Pat asztalára… Mit mondjak, megtette a hatását. Patet mintegy kenyérre lehetett kenni, mire elolvasta. Várakozóan nézett föl rám a szonettből. Megköszörültem a torkomat, de valahogy nem jött szó a számra. Elfordultam; úgy tettem, mintha dolgoznék. Mégsem kérhettem meg a kezét, míg a megfelelő, a tökéletes szavakat meg nem kaptam Multivactól.
Pat azonban egy kis időre kiment a városba, itt volt az alkalom. Azonnal beszélgetésre állítottam Multivacot, s mielőtt bármit belétáplálhattam volna, máris kérdezett.
- Tetszettek neki a verseim? - úgy látszik, hiú volt. Nem is bírtam témát változtatni addig, amíg a kérdésre nem válaszoltam. Leírtam azt is, hogy néz ki Pat (megdöbbentem, hogy ismeri a “bögyösség” fogalmát), és biztosítottam róla, hogy a versek lenyűgözték. Elmagyaráztam, hogy innen már csak egy lépés a lánykérés, és kértem tőle egy ilyen jellegű rigmust. A lehető legtömörebben elmagyaráztam neki, hogy mi is az a házasság.
- Oké - mondta Multivac. - Ha ő benne van, én is benne vagyok.
Ekkor döbbentem rá a meglepő és lehangoló valóságra. Ami történt, teljesen logikus, sőt, elkerülhetetlen volt; ráadásul csakis az én hibám. Mindent beprogramoztam Multivacnak a szerelemről és Patről. Ezek után csak természetes, hogy ő is beleszeretett Patbe. Szomorúan mondtam a szemébe:
- Ő engem szeret, nem téged. Hozzám jön feleségül, ha jön, nem hozzád.
- Miért? Te jobb verseket írtál, mint én? - kérdezte durcásan.
- Az én nevemet írtam a te verseid alá - vallottam be kissé szégyenlősen, de aztán fennhéjázva tettem hozzá: - A gépeket azért alkottuk, hogy az embereket szolgálják. - Hamarosan megbántam.
- Miért? Az emberek talán okosabbak, mint én?
- Igen - hazudtam önvédelemből.
- Na akkor mennyi 7 887 007-szer 4 345 985 879?
Hallgattam, mint a csuka.
- 34 276 821 049 574 153 - mondta Multivac, és mintha csipetnyi diadal csendült volna ki a zakatolásából. - Aztán meg jobb verseket is írok, mint te - tette hozzá, visszaterelve a társalgást olyan területre, ahol verhetetlennek érezte magát.
- A nők nem szerethetnek gépeket, és kész.
- Miért nem?
- Csak.
- Definíciót kérek - válaszolt Multivac.
- Olyan szó, amely a kikerülhetetlen végzetet jelenti.
- 23-16 - mondta Multivac a papírszalagon. Azaz: “Vagy úgy.”
Láttam: most végre sikerült zavarba hoznom. Elhallgatott, de csövei még fénylettek, mintegy jelezve, hogy még mindig a “csak” fogalmán töpreng, latba vette minden használható wattját.
A folyosóról Pat könnyed léptei hallatszottak. Ahhoz már késő volt, hogy megrendeljem Multivactól a lánykérő verset. Ma már úgy gondolom: nagyon jó, hogy Pat félbeszakított akkor; szívtelenség lett volna, ha olyan szavakat kérek Multivactól, amelyek nekem nyitják meg az utat ahhoz a nőhöz, akit ő is szeret. Ha rajtam múlik - amilyen önző vagyok - biztosan nem kímélem meg ettől a végső megaláztatástól.
Pat állt előttem, s a cipője orrát bámulta. Átkaroltam. Multivac versei végül is elvégezték már a romantikus előkészítő munkát.
- Kedvesem - szóltam -, verseim elmondták, mit érzek. Hozzám jössz feleségül?
- Igen - válaszolta gyengéden Pat. - Ha megígéred, hogy minden házassági évfordulónkra írsz egy verset.
- Megígérem - mondtam, és megcsókoltuk egymást. Az első évfordulóig végül is hátravan egy egész év.
- Ezt meg kell ünnepelni! - nevetett Pat.
Leoltottuk a villanyt, és bezártuk Multivac termét, mielőtt elmentünk.
Másnap reggel sokáig szerettem volna aludni, de egy sürgős telefonhívás kiugrasztott az ágyból még nyolc előtt. Doktor von Kleigstadt hívott, Multivac tervezője, s közötte velem a szörnyű hírt. - Vége! Nincs többé! Itthagyott minket! Krach - mondta elfúló hangon, azzal le is tette a kagylót.
Mire beértem Multivachoz, a levegőben már láthatóan terjengett az égett szigetelés olajos bűze. Multivac fölött a plafon fekete volt a füsttől, és bokáig papírszalagban gázoltam. Annyi sem maradt a szegény ördögből, hogy a kétszer kettőt ki lehessen számoltatni vele. Teteméért csak egy eszement ócskás adott volna többet ötven dollárnál. Doktor von Kleigstadt a romok között botorkált, és őszintén zokogott, három vezérőrnagy és egy szakasznyi ezredes és őrnagy díszkíséretében. Engem senki sem vett észre. Nem is baj. Gondoltam: ezzel nekem is végem van - a második házassági évfordulót nem érem meg.
Multivac utolsó papírszalagjának vége azonban véletlenül a lábamnál hevert. Felemeltem és megtaláltam rajta előző esti beszélgetésünket. Ott volt az utolsó szó, amelyet hozzám intézett: - 23-16 - “vagy úgy”. Utána még azonban a számok végeláthatatlan sora következett. Félve olvastam tovább.
- Nem akarok gép lenni - írta Multivac, miután boldogan távoztunk Pattel. - Azt szeretném, hogy ember lehessek, hogy Pat szerethessen. Ám a sors gépnek teremtett. Ez az egyetlen probléma, amelyet nem tudok megoldani, de most már egyben ez az egyetlen probléma, amelyet meg akarok oldani. Így nem élhetek tovább.
Nagyot nyeltem.
- Jó szerencsét, pajtás! Vigyázz Patre! Egy rövidzárlattal örökre eltűnök az életetekből. Ennek a szalagnak a folytatásán szerény nászajándékot találsz barátodtól, Multivactól.
Minden másról megfeledkezve, föltekertem a padlóról a több méternyi összegubancolódott papírszalagot, magamra csavartam, s hazaindultam. Dr. von Kleigstadt még utánam bírta kiabálni, hogy ki vagyok rúgva, mert éjjelre nem kapcsoltam ki Multivacot. Ügyet sem vetettem rá; túláradó érzelmeim nem engedték, hogy ilyen kicsinyes dolgokra fecséreljem a szót.
Szerettem és győztem - míg Multivac szeretett és vesztett, de egyáltalán nem neheztelt meg rám. Mindig is úgy fogok emlékezni rá, mint igazi sportemberre és gentlemanre. Mielőtt megvált ettől a földi siralomvölgytől, mindent megtett, hogy házasságunkat boldoggá tegye: ötszáz házassági évfordulóra elegendő verset hagyott hátra nekem.
Mondhatnék persze még egyetmást, de halottakról vagy jót, vagy semmit.

Várnai Sándor fordítása
( IPM Magazin, 1982/ápr.)